Intézményi szakmai, tudományos és sport ösztöndíj pályázati felhívás

Beadási határidő: 2016. március 30. 12 óra
Helye: HÖK Iroda – I/124.

Pályázati felhívás

Intézményi közéleti ösztöndíj pályázati felhívás

Beadási határidő: 2016. március 30. 12 óra 
Helye: HÖK Iroda – I/124.

Pályázati felhívás

Meghívó „A foglalkozási titok – a gyakorlat kihívásai” című tudományos konferenciára

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara meghívja az érdeklődőket

„A foglalkozási titok – a gyakorlat kihívásai” című tudományos konferenciára. 

A konferencia időpontja és helyszíne: 2016. március 22., kedd; Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar TEOKJ I. előadó (földszint 113.)

Meghívó

Vallás és politika interdiszciplináris előadássorozat

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolája által Vallás és politika címen szervezett interdiszciplináris előadássorozatra február 25. és május 19. között.

A téma közéleti aktualitása miatt a doktorandusz és graduális hallgatók mellett az előadássorozat nyitott az érdeklődő lelkészek és a református értelmiség számára is. (A lelkésztovábbképzésbe beszámítható: 1 ea= 1,5 kredit.)

Az előadásokra csütörtökönként 13. 40-től kerül sor a Kollégium főépületének 239-es termében (II. emelet, egykori Kántus-terem). Egy előadás időtartama diszkusszióval kb. 90 perc.

Időpont

Cím

Előadó

02.25.

„Ne felejtsek!” és „Száguldó mátrixok” országos tanulmányi verseny

2016. február 20-án a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4. alkalommal adott helyet a Furfang Kiadó „Ne felejtsek!” és „Száguldó mátrixok” országos tanulmányi versenye döntőjének. A verseny három műveltségi területen került megrendezésre: anyanyelv, irodalom és művészetek és ember és társadalom. A közel 120 felső tagozatos versenyző, valamint kísérő pedagógusaik és szüleik az ország minden részéről (Budapest, Székesfehérvár, Dombóvár, Szeged, Makó, Nyíregyháza, Mátészalka, Rákóczifalva, Bősárkány, Darnózseli, stb.) érkeztek Debrecenbe.

A DRHE Tudományos Diákköri Tanácsa 2016. április 7-én intézményi TDK-konferenciát rendez

Jelentkezni lehet versenyzőként és versenyen kívüli résztvevőként. A versenyzők 15 percben mutathatják be pályamunkájukat, melyet 10 perces vita követ, a XXXIII. OTDK-ra (2017) való továbbjutásukról pedig zsűri dönt.

A versenyen kívül induló hallgatók 10 percben mutathatják be megkezdett kutatási témájukat, témaválasztásuk relevanciáját, kutatásuk jelenlegi állapotát, módszerét, célkitűzéseit.

A jelentkezés határideje: 2016. március 11.

A jelentkezés módja: A hallgatók a nemeth [dot] aronatdrhe [dot] hu címre elküldött dokumentummal nevezhetnek, mely tartalmazza

Pályázati felhívás

A DRHE Közművelődési és Sportbizottsága pályázatot hirdet a 2015/16-os tanév II. félévére, a hallgatói sport-normatíva és a közművelődési támogatás felhasználására.

Részletek

Kápolnaavató a felújított Kollégiumban

Felavatták február 12-én, 11 órától a Debreceni Református Hittudományi Egyetem felújított épületében az intézmény első saját kápolnáját.

Oldalak

Feliratkozás DRHE RSS csatornájára