Testvéri nyilatkozat

Megdöbbenéssel és mély szomorúsággal értesültünk arról a 2019. május 29-én Budapesten bekövetkezett hajókatasztrófáról, melynek következtében dél-koreai testvéreink veszítették életüket és szenvedtek sérüléseket. Az egyházkerület, az egyetem és a nagytemplomi gyülekezet közös nyilatkozata. 

Mivel a dél-koreai református közösségekkel és egyetemekkel évtizedek óta szoros testvéri kapcsolatokat ápolunk, különösen is megrendített bennünket ennek a szörnyű balesetnek a híre. Krisztus teste, az egyház tagjaiként osztozunk koreai testvéreink gyászában és szenvedésében. Imádkozunk azért, hogy Isten adjon erőt a veszteséget szenvedett családoknak ezekben a nehéz órákban, és adjon testvéreinknek vigasztalódást a feltámadás reménységében. A sérülést szenvedett testvéreinknek mielőbbi felépülést kívánunk és imádkozunk az eltűnt szeretteikért aggódókért. Sok erőt kérünk a mentésben résztvevők és a hatóságok megfeszített munkájához is. Imádságban hordozzuk koreai testvéregyházainkat, hogy a Szentlélek Isten vezesse őket a vigasztalás és lelkigondozás pásztori szolgálatában. A tragédia bekövetkeztekor Dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora épp hivatalos látogatáson Szöulban tartózkodott, így személyesen is kifejezhette együttérzésünket koreai testvéreinknek.

A 2019. június 2-án 10 órakor kezdődő istentiszteleten - a Debreceni Református Nagytemplomban - megemlékeztek a  budapesti hajókatasztrófa magyar és koreai áldozatairól, és imádkoztak a gyászoló családokért, a koreai testvérgyülekezeteinkért és testvérintézményeinkért.  Kérjük gyülekezeteinket, hogy hordozzák imádságban szenvedő testvéreinket és csatlakozzanak a Magyarországi Református Egyház által az áldozatok családjainak megsegítésére szervezett adománygyűjtéshez.

Hisszük, hogy az egyház feje, Krisztus urunk a Mennyei Atya jobbján ül és közben jár az ő szenvedő népéért. Ebben a hitben kívánjuk testvéregyházunk tagjainak a Szentlélek Isten vigasztalását.

Dr. Fekete Károly püspök, Tiszántúli Református Egyházkerület

Dr. Kustár Zoltán rektor, Debreceni Református Hittudományi Egyetem

Vad Zsigmond esperes, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora
 

Az adományozáshoz szükséges információk:

Számla tulajdonosa: Magyarországi Református Egyház
GIRO számlaszám: 10702019-19024048-55300001
Devizanem: HU
Kérjük, hogy az utalás közleményébe írják be, hogy „hajóbaleset”.

Külföldről utalás esetén:
IBAN számlaszám: HU46 1070 2019 1902 4048 5530 0001
SWIFT kód: CIBHHUHB
Bank: CIB Bank Zrt.
Bank címe: 1027 Budapest, Medve u. 4-14.