A teológusok közössége összetart

Átadták a debreceni hallgatók a Ráday Kollégium károsultjainak a támogatásukat. Négyszázezer forinttal és 160 példányból álló könyvadománnyal segítették a tűzesetben érintetteket.

„A pénz mellett egy 160 példányból álló könyvadományt is vittünk, amelyet az egyetemünk közössége gyűjtött, valamint az elveszett-utakon.hu felajánlását, egy 3-szor 15 fő részére szóló túrázási lehetőséget teljes ellátással - mondta Kicska László. A debreceni HÖK elnök szerint jó érezni, hogy a teológusok közössége összetart, nemcsak helyi, hanem országos szinten is. Az adományt kedden adták át Czikó Györgyinek, a KRE EHÖK elnökének. Korábban, közvetlenül a tűzesetet követően a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vezetése 800 000 Forinttal már a károsult hallgatók segítségére sietett. 

Január közepén három kamasz gyújtogatott Budapesten, a 9. kerületi Markusovszky téren, a Ráday Református Felsőoktatási Kollégium térre eső részén. A kollégium lángra kapott, és szinte teljesen kiégett. Az épület második emeletén az egyik vendégszobában tartózkodó 46 éves férfi életét veszítette a tűzben, mindenki más épségben hagyta el a kollégiumot. 

A tervek szerint az épülő kollégium tervezésébe bevonják majd a hallgatókat is, így egy olyan épületet alakíthatnak ki, amely a diákság igényeihez is igazodik.