Tanulmányi kirándulás

Hencidára látogattak egyetemünk IV. évfolyamos tanító szakos hallgatói a Romológia Tanszék szervezésében. Október 2-án, a tanulmányi kiránduláson résztvevő 47 hallgató a Fekete Borbála Általános Iskola helyi, Csere-erdő Általános Iskolájában hospitált, ismerkedtett meg a KIP módszertanával.

Mint az előző években, most is nagy szeretettel fogadták csapatunkat; Törökné Csörsz Csilla igazgatónő és Hadobásné Karancsi Annamária intézetvezető helyettes asszony látogatásunk kezdetén bemutatta nekünk az iskolát, az ott folyó oktatási-nevelési munkát, a nemzetiségi (cigány/roma) programot, a KIP módszer elemeit, majd mindezt a hallgatók a tantermekben is láthatták.

A tanulmányi kirándulást ezúttal is Szabóné Kármán Judit tanszékvezető és Berek Sándor docens vezette. Különleges és hasznos tapasztalatokat szereztünk, hálásan köszönjük a hencidai iskolának, pedagógusainak, valamint egyetemünk vezetésének, hogy lehetővé tették számunkra a kirándulást, a rendhagyó hospitálási lehetőséget!

IV. évfolyam Tanító szakos hallgatói