Scientia ac Educatio Konferencia

Két fő témája volt a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tudományos intézményi konferenciájának, amelyet minden évben megrendeznek. Idén Bütösi János születésének 100. évfordulójára és a tanítóképzés 150 éves évfordulójára emlékeztek meg előadások keretében.

Az előadók az egyetem tanáraiból kerültek ki, de sem ezen a téren, sem a hallgatóság tekintetében nem nevezhető zártkörűnek a rendezvény, mert a város más intézményeiben dolgozókat is vonzza, illetve részt vesznek az előadásokon az egyetem hallgatói is.

Bütösi János egykori püspök nevéhez fűződik az ökumenikai tanszék átszervezése- mondta Baráth Béla, a DRHE tudományos rektorhelyettese. Ez a tanszék, ma is létezik, az ott tanító Gonda László emlékezett meg Bütösi János munkájáról és életéről a konferencián.

A tanítóképzés évfordulójához kapcsolódóan előadást hallhattak a jelenlévők az intézmény egykori rajztanárairól, akiknek munkáiból kiállítás is nyílt. Emellett hallhatnak az érdeklődők arról, hogy a cigányságra milyen hatást gyakorolt a népiskolai törvény.

Az egyetem fontosnak tartja, hogy oktatóit ösztönözze arra, hogy kutató munkát is végezzenek, így a konferencia sorozat célja, hogy az egyetem oktatói megmutathassák milyen témában kutatnak és milyen eredménnyel, éppen ezért tudományos és intézményi ez az alkalom. A másik feladata a programnak pedig a megemlékezés az intézményt közvetlenebbül érintő évfordulókkal kapcsolatban.

Buzas Bori