Ne a holtak között keressétek az élőt

Csaknem nyolcvan leendő lelkipásztor hallgatót bocsátott ki református gyülekezetekbe a hittudományi egyetem. A teológia – lelkész szakos hallgatók a húsvéti istentiszteleteken szolgálnak majd.

A legációba kiküldött 78 hallgatónak a kibocsátó istentiszteleten Horsai Ede igehirdetésében azt mondta: három húsvét létezik. Egyik, amely volt, a másik amelyet most élünk, a harmadik pedig amely el jön majd. „Az első húsvétnak nem lett volna szabad lennie, de megtörtént az emberekért. A második húsvétot most éljük. A mindennapjainkba, amikor átéljük a személyes feltámadásunk. Aki megtapasztalta a második húsvétot hiszi hogy volt első és reméli az eljövendő harmadikat is – mondta az egyetemi lelkész. Horsai Ede arra kérte a legátusokat, hogy ne a holtak között keressék az élőt, hirdessék, hogy Jézus él.

Az egyetem rektora arra emlékeztette a lelkész szakos hallgatókat, hogy „minden ember azért megy el a templomba húsvétkor mert éhezi és szomjúhozza Isten igéjét, találkozni akar az Istennel. Kustár Zoltán azt is hangsúlyozta, hogy el kell tudni mondani a gyülekezetekben, hogy jó az Isten és boldog, aki benne bízik. Adjuk át az örömhírt! – zárta szavait.