Mit hoz ki belőled a karantén?

Milyen tulajdonságainkra, képességeinkre világíthat rá a kialakult helyzet? Kathyné Mogyoróssy Anita, mentálhigiénés tanácsadó írása. 2. rész. 

Múltkori cikkemet azzal zártam, hogy ha nagyon merészek vagyunk, belefoghatunk önmagunk mélyebb megismerésébe is a karantén ideje alatt (is).

 

Alkalmazkodóképesség

Mihez kell alkalmazkodnunk? Szinte mindenhez! A megváltozott helyzethez (bezártság, kis mozgástér), az újfajta szabályokhoz (fertőtlenítés, 1,5 méter távolság, és bizony meleg időben a maszk is cudar kényelmetlen tud lenni) – és legfőképpen egymáshoz. Az eltérő életritmusú családtagjainkhoz, a másfajta zenét hallgató szüleinkhez, a csendre vágyó, vagy éppen túl zajos szomszédokhoz, a maratoni sorban állásokhoz. Mi segíthet ebben? Legyünk tisztelettel a másik iránt, próbáljuk meg elfogadni a másféle életstílusát, hagyjunk teret egymásnak. Attól még, hogy nem úgy látja a világot, mint én, nem biztos, hogy nincs neki is igaza. Ráadásul csak akkor várhatom el, hogy tiszteletben tartsák az én igényeimet, ha ezt én is megadom a másik félnek.

Extraverzió – introverzió

Mindenkinek van egy képe arról, hogy a spektrum melyik végéhez áll közelebb. Igazi buli-fenegyerek, aki – ahogy mondani szokták – mindenhol ott van, ahol két fedőt összecsapnak? Haverok tömkelege sürög-forog körülötte? Vagy éppen jobban szeret csendesen szemlélődve elvonulni, magányosan járni a természetet, vagy egy jó könyvvel félrehúzódni és zenét is inkább csak fülesben hallgat? Azt gondolnánk, az extravertált ember szenved a karanténban, minduntalan kiszökik, míg az introvertált boldogan bekuckózik és titkon azt reméli, hogy jó sokáig nem kell menni sehová. Ez is lehetséges. Viszont a digitális lehetőségek világában a kapcsolattartás, a felszínesebb csevegési lehetőségek egy kattintásnyira vannak tőlünk, megoszthatjuk életünk minden érdekes vagy épp érdektelen mozzanatát, rajongótábort gyűjthetünk. Egy vérbeli extravertált él is ezekkel a lehetőségekkel! Az introvertált embernek viszont szembe kell néznie azzal a meghökkentő ténnyel, hogy a családtagjai nem biztos, hogy ugyanolyan elvonulósak, mint ő. Zajonganak, szociális igényekkel lépnek fel, minduntalan behatolnak a személyes terébe, amit egy idő után már legszívesebben szögesdróttal őrizne. Nem könnyű egymáshoz alkalmazkodni. Legjobb, ha nyíltan szóvá tesszük igényeinket, meghallgatjuk a másik fél (felek) álláspontját és élhető kompromisszumot alakítunk ki.

Életritmus

Vannak a pacsirták és vannak a baglyok. Sztereotipikusan a szülők a pacsirták, akik hajnali 6-7 órakor zörögnek-matatnak a konyhában, s dünnyögve tesznek megjegyzéseket a délben előtámolygó utódaikra. A baglyok este élednek fel igazán, s éjszaka tudnak hatékonyan dolgozni, tanulni, villanyt égetni, kávét főzni, amikor a „rendes emberek” aludnának. Legyünk tekintettel egymásra! Ez nem erkölcsi, sokkal inkább biológiai kérdés.

Biztonságigény

Már nagyon korán, az első életévekben kialakul, hogy hogyan tekintünk a világra, képesek vagyunk-e megbízni a körülöttünk lévő emberekben, s abban, hogy mi magunk szerethetőek vagyunk-e. Jó esetben képesek vagyunk bízni a dolgok szerencsés kimenetelében, önmagunkban és a szeretteinkben. Ez nem egyformán könnyű mindenkinek. Van, aki vágyik a bensőséges, bizalomteli kapcsolatra, mégsem képes átadni magát. Keresztényként hiszem, hogy Isten szeretete az, ami segíteni tud, ő valóban be tudja gyógyítani a sebeket, át tudja írni a mélyen bevésődött fájdalmas tapasztalatokat is. Ehhez azonban munkatársként mi is hozzátehetjük a magunkét. Nagy tapintattal és sok-sok szeretettel kell az ilyen embertársaink felé fordulnunk.

A járvány, a karantén ideje alatt azoknak is megrendülhet a biztonságérzete, akik egyébként általában magabiztosak és optimisták. Mit tehetünk? Álljunk oda egymás mellé, imádkozzunk közösen és biztosítsuk egymást, hogy együtt át tudjuk vészelni a nehéz időszakot.

 

Kathyné Mogyoróssy Anita, 
M
entálhigiénés tanácsadó

Ha személyes beszélgetést szeretne, keressen, egyeztetünk időpontot!
kathyne [dot] anita [at] drhe [dot] hu