Kölcsey Ferenc, a közös nevező

Elnökének választotta tisztújító közgyűlésén tavaly év végén a Kölcsey Társaság Bölcskei Gusztávot, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzorát, így a társaság elismeréseit már ő adta át, a január 20-án, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ökumenikus istentiszteleten.

 

Hogyan fogadta a felkérést?

Bevallom, kicsit meglepett, ugyanakkor azt sem tagadhatom, hogy jól is esett. Ha visszagondolok püspökként eltöltött 18 évemre, akkor azt mondhatom, hogy az első püspöki szolgálatom Szatmárcsekén volt a Magyar Kultúra Napi istentiszteleten. Ettől kezdve az életemnek, szolgálatomnak része volt a szatmárcsekei ünnepség, amelyik a Kölcsey Társaság számára ez év egyik meghatározó eseménye. Úgy gondoltam, ha tudok abban segíteni, hogy ez a több mint három évtizede működő társaság betöltse a küldetését, akkor ezt nagy örömmel megteszem. Nagyon nagy érték ma, hogy valami olyasmit tehetünk, ami ebben a sokszor darabjaira hulló világban, le tud ültetni egymás mellé nagyon különböző gondolkodású embereket. Azt gondolom Kölcsey Ferenc neve, életműve, a Himnusz, a magyar kultúra ápolásának ügye lehet egy olyan közös nevező, amelyik fontosabb, mint az ellentétek, különbözőségek. Szükséges hogy legyenek ilyen közös pontok, mert ezek nélkül jelszóvá silányul az, hogy miben van a mi magyar kultúránk a Kárpát-medencében. Az eköré szerveződő munka hozzájárulhat ahhoz, hogy ne a szétforgácsoló erők legyenek túlsúlyban, hanem az az erő, amelyik közösséget alkot és közösséget ad.

 

Ennek fényében lehet-e elnöklete mellett számítani bármilyen változásra, a programok, munka tekintetében?

Úgy látom, hogy ez a több mint harminc év megmutatta, hogy vannak nagyon jó kezdeményezések, amelyek beváltak s kiállták az idő próbáját, mint a Szatmári Irodalmi Napok. Ezen nem szabad és nem is kell változtatni. A változtatás nem azért kell, mert új emberek vannak az elnökségben. Nem vagyok a hirtelen változtatások embere. Úgy gondolom, azért nem kell valamit, ami jól működik megváltoztatni, mert ezt kívánja a korszellem. Nagyon fontosnak tartom, hogy megmaradjon ennek a társaságnak az autonómiája minden tekintetben. Ez nem a mindenáron való különbözőséget jelenti, hanem azt, hogy legyen egy olyan szolid, de megbízható anyagi bázisa, amivel a programjait tudja finanszírozni. Ezért fogom javasolni az elnökségben, hogy vezessük be a pártolói tagság fogalmát. Ez minden korban egy társaság mecénási körét jelentette, olyan embereket, akik megtehetik, hogy a hagyományos tagdíjnál egy jelentősebb összeggel járuljanak hozzá a társaság működéséhez.

 

A Magyar Kultúra Napján megrendezendő ökumenikus istentiszteleten kitűntetéseket is át ad a társaság. Kik kaphatják meg ezen elismeréseket?

Eredetileg egy díjat adományozott a társaság, a Kölcsey emlékplakettet, amelyet olyan művész, alkotó kaphatott meg, aki életművével hozzájárult egy részt a Kölcsey szellemében munkálkodó, erkölcsi-etikai alapokon álló magyar kultúrához. Ebben az évben ezt a díjat Zsigmond Dezső, Balázs Béla- díjas filmrendezőnek adtuk, aki több mint harminc éve műveli a filmes szakmát, nagyon különböző és egyedi műfajokban. Mindig igyekezett olyan témákat és embereket bemutatni, amelyek arra szolgáltak, hogy az emberek egy kicsit megálljanak, s elkezdjenek gondolkodni. Nem egyszerűen a fekete- fehér kategóriába akar bennünket nézőket belesulykolni, hanem megszólít, hogy amikor túl hamar alkotunk ítéletet, akkor az nem előítélet-e? A másik díj a Kölcsey Társaságért nevet viseli. Ezt olyan embereknek szokta adni a társaság, akik egész tevékenységükkel segítették, hogy a Kölcsey Társaság működjön. Ezt az elismerést idén Gróh Gáspár irodalomtörténész kapta, aki amellett, hogy végtelen türelemmel és ugyan olyan finom disztingváló képességgel elemzi a 20. századi és kortárs magyar irodalmat, mint ahogy Zsigmond Dezső teszi ezt a filmjeiben, mindig vállalt bennünket. Fontosnak tartotta, hogy odafigyeljenek a társaság munkájára.

 

Bölcskei Gusztávot Buzás Bori kérdezte.