Kiegészítő műveltségterületi képzés

Szeptembertől részismereti képzés indul az egyetemen angol, informatika, matematika, német, valamint testnevelés és sport műveltségterületeken.
A jelentkezés előfeltétele a tanítói diploma.
A képzés két féléves, összesen 105 elméleti órát és 20 óra tanítási gyakorlatot jelent. Az elméleti órákat előre meghatározott hétvégi időpontokra tervezzük (péntek délutánra és szombatra), a gyakorlati képzés helyét a hallgatók szabadon megválaszthatják. 
Az angol és német műveltségterületen a két félévben összesen 160 elméleti órát és 20 óra gyakorlatot kell teljesíteni. A képzés sikeres teljesítésének előfeltétele a középszintű (legalább a középfokú nyelvvizsga szintjének megfelelő) nyelvtudás. Az angol és német műveltségterületre jelentkezőknek – kellő számú jelentkező esetén – szeptember 6–10. között nyelvi meghallgatáson kell részt venniük, amelyről időben értesítést kapnak.
Az egyes képzések indításához minimálisan öt fő jelentkezése szükséges.
A képzés sikeres elvégzését követően a tanító jogosultságot szerez a választott műveltségterületi tantárgy oktatására az általános iskola 5. és 6. évfolyamán, illetve az idegen nyelv esetén az általános iskola 1–6. osztályában.
A jelentkezési lap innen letölthető.
További felvilágosítást kérhető Németi Balázs oktatásszervezőtől (nemeti [dot] balazs [at] drhe [dot] hu, 52/518-563).
Tandíj: 130.000 forint/félév.
Jelentkezési lapok beérkezési határideje: 2021. szeptember 1.
A tandíj befizetésének határidejéről, illetve a nyelvi meghallgatás időpontjáról minden jelentkező értesítést kap, kérjük, előtte ne utalják át a tandíjat.
A jelentkezési lapokat postai úton kérjük eljuttatni a DRHE Tanulmányi Osztályára (4026 Debrecen, Kálvin tér 16.).