Család és Karrier előadások

Folytatódik a népszerű Család és karrier előadás-sorozat Debrecenben. Előző félévben csaknem 1500-an hallgatták a párkapcsolatról, önismeretről és családról szóló előadásokat.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Három Királyfi Három Királylány Alapítvány és a Debreceni Egyetem tavasszal újból megszervezi a „Család és karrier” előadás-sorozatot, többek között olyan neves előadókkal, mint Pál Ferenc, Kádár Annamária, Pécsi Rita vagy Balogh Klára.

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom 1500 egyetemistát vizsgáló kutatásából kiderült, hogy a fiatalok 90 százaléka biztosan szeretne családot alapítani és 95 százalékuk szeretne gyermeket nevelni. Ugyanakkor a számok azt is mutatják, hogy félnek a párkapcsolati és szülői szerepektől. Ezért tartja fontosnak a két debreceni egyetem és az alapítvány, hogy segítséget nyújtsanak a fiataloknak. A tavaszi félévben az előadásokon a karrier és a magánélet összeegyeztetésén lesz a hangsúly. A két egyetem hallgatói tantárgyi kurzus keretben vehették fel a Család és karrier órát. Az előadások a hittudományi egyetemen lesznek és idén is nyitottak és ingyenesek minden érdeklődő számára.

Az előadás-sorozat alkalmai:
02.25. Dr. Mézes Zsolt - Mesterségem címere vagy címertelensége? (https://www.facebook.com/events/131747351464112/)
03.03. Kathyné Mogyoróssy Anita - Családi szerepek
03.10. Dr. Balogh Klára - Motiváló vagy romboló versengés a családban
03.31. Dr. Kádár Annamária - Egy csónakban evezünk: kinél van a lapát?
04.21. Egyensúlyozzunk: munka és magánélet - Kerekasztal beszélgetés
04.28. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita - Férfi vs nő. Együtt és külön.
05.12. Pál Feri - Egyéni célok-közös álmok. Hogyan csináljuk együtt?

Kezdés 16:30

Helyszín: Kölcsey Ferenc terem  (239.)