Évfolyamkirándulás Budapestre

Hősök tere Az őszi jól sikerült nagyváradi kirándulást követően idén tavasszal is kirándulást szerveztek az elsős tanító szakos hallgatók évfolyamfelelősei, Csákberényi-Nagy Miklósné és Kmeczkó Szilárd. A kirándulásra április 22-én, pénteken került sor.

Az út szervezése a félévkezdő csendesnapok idején megtartott évfolyamórán kezdődött, s csakhamar kialakult a tervezett program is. Ennél hosszadalmasabbnak bizonyult az időpont kiválasztása, aminek következményeként a látogatás előtt tíz nappal már nem sikerült csoportként beléptetési időpontot egyeztetni a Terror Háza Múzeummal. Úgy indultunk el, hogy bíznunk kellett a jó szerencsében is, ami ezúttal mellénk szegődött.

Reggel háromnegyed hétkor indultunk Debrecenből. Az első úti célunk a Csodák Palotája volt, ahol interaktív kiállítási tárgyak, tulajdonképpen önmagukat felkínáló kísérleti és demonstrációs eszközök között barangolva töltöttük az első órákat. Az örvénykeltő géptől, a vizuális illúziókon keresztül a fakírok (kipróbálható) szöges ágyáig volt itt minden. Menet közben részt vettünk két bemutató előadáson az Öveges teremben, ahol élvezhető és látványos hőtani kísérletekkel próbálták a nézőkhöz közelebb hozni a fizika „csodáit”.

Koradélután átbuszoztunk az Andrássy út. 60-hoz, s bíztunk a szerencsénkben, hogy a maradék időben mindenki megtekinthesse a kiállítást, mert a koraesti órákban indulni kellett hazafelé, hogy a hallgatónk elérjék még az utolsó Debrecenből induló buszt vagy vonatot. A beléptetésünk a Terror Házába, két részletben, a várakozások ellenére kifogástalan volt, így minden részlet megtekintésére maradt elegendő idő, bár ekkor a fáradtság első jelei már érződtek a hallgatókon.

A kirándulást egy Hősök teréig tartó közös séta és fotózás zárta. Az utunk hazafelé, leszámítva a forgalmi dugót, amelybe belekeveredtünk, eseménytelen volt, s ezt nem bántuk. Debrecenbe fél tíz körül érkeztünk, így mindenki még aznap befejezhette a hazáig tartó út utolsó szakaszát, most már külön-külön.

A busz bérlését a Közművelődési és Sportbizottság, a Terror Háza Múzeum belépti díját pedig a DRHE Hallgatói Önkormányzat támogatásából fedeztük. Ezúton is köszönjük a segítségüket.

Kmeczkó Szilárd

 

Örvénykeltés Kísérletek folyékony nitrogénnel

Hősök tere

Hazafelé