Természettudományi Tanszék

A Természettudományi Tanszék által gondozott tárgyak jelen vannak mind az alap-, mind pedig a műveltségterületi képzésben. A tanszék az alapképzésben bevezetést nyújt az alapvető fizikai és kémiai jelenségek körébe, oktatja a környezetismeret tantárgyhoz kapcsolódóan a természetismeret tantárgy-pedagógiát. Az egészségtan, valamint az ökológia és természetvédelem tárgyak adják a keretét a személyes higiénével, illetve az ember közvetlen és globális környezethez fűződő viszonyával kapcsolatos ismereteknek. Természetismeret műveltségi területen a tantárgy-pedagógia mellett megjelennek az alaptudományi ismereteken túl a természet- és társadalomföldrajz, a tudománytörténet, Magyarország élővilága, továbbá a környezetkultúra tárgyak. A technika, életvitel, háztartástan műveltségi területen a technika és az energia alkalmazásának története, valamint a kommunikációs rendszerek és a tantárgy-pedagógia oktatása mellett fontos szerepet töltenek be a lakás, háztartástan, gazdálkodás és lakókörnyezet, valamint a táplálkozás és életvitel tárgyak is.

A tanszék oktatói sokrétű kutatásokat végeznek, amelyek a szakmódszertantól, a tudománytörténeten, a tudományfilozófián és az ökogazdálkodáson át az agrár-szociális kutatásokig ívelnek.

A tanszék a tehetséggondozás számos formáját műveli: tanítási versenyeket és vetélkedőket szervez, továbbá hallgatókat készít fel tudományos diákköri szereplésre, beleértve az egyetemünk tehetségnapjain, valamint az országos seregszemléken való részvételt is.

A tanszék munkatársai rendszeres résztvevői a hazai és a határon túli szakmai konferenciáknak, részt vállalnak az intézet tudományos folyóiratának a szerkesztésében, tudományos tevékenységük, publikációik révén pedig tagjai különböző szakmai és tudományos szervezeteknek.

Tanszékvezető

További munkatársak