Küldetésnyilatkozat

DRHEEgyetemünkTörténet és küldetésKüldetésnyilatkozat

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM KÜLDETÉSNYILATKOZATA

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem – az 1538 óta folyamatosan működő Debreceni Református Kollégium intézményhálózatának részeként – a Tiszántúli Református Egyházkerület által fenntartott és a magyar reformátusság szolgálatában álló oktató, nevelő és tudományművelő intézmény. Küldetése Jézus Krisztus elhívásán alapul, aki szolgálatába hívja és munkába állítja az övéit.

Egyetemünk tanbeli kérdésekben a Szentírás alapján áll, önmagára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyarországi Református Egyház hitvallásait, alkotmányát, törvényeit és zsinati határozatait. Valamennyi oktatójától, dolgozójától és hallgatójától elvárja a református egyház hitelveinek és érdekeinek tiszteletben tartását, valamint a keresztyén értékrenddel össze-egyeztethető életfolytatást.

Egyetemünk célja református lelkészek, teológusok és egyházi munkatársak képzése elsődlegesen a Magyarországi Református Egyház számára, továbbá olyan pedagógusok és egyéb világi szakemberek felkészítése a magyar köznevelés és kulturális intézményrendszer számára, akik a Magyarországi Református Egyház hitelveit és hagyományait ismerik, azokat képesek hitelesen megjeleníteni, református egyháztagságuk esetében pedig készek és hajlandók szakismeretükkel az egyház Urát szolgálni.

Egyetemünk − mint államilag elismert felsőoktatási intézmény − oktató munkáját a magyar felsőoktatási rendszer részeként, felekezeti sajátosságai megőrzése mellett végzi. Felsőoktatási szakképzéseket, alapképzéseket, mesterképzéseket, osztatlan képzést, doktorképzést (PhD), valamint továbbképzési tevékenységet folytat. Képzési programjaiban érvényesíti az állami jogszabályokat, a Magyarországi Református Egyház rendelkezéseit, valamint a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság előírásait.

Az oktató-nevelő munka színvonalának és korszerűségének biztosítása érdekében egyetemünk a képzési területeinek megfelelő tudományágakban tudományos kutatói és művészi alkotómunkát végez, és doktori iskolát tart fenn a hittudományok tudományterületén. Tiszteletben tartja a kutatói szabadságot, megköveteli a szakmai hitelességet és megbízhatóságot.

Református elkötelezettsége mellett egyetemünk a magyar nemzet és az egyetemes keresztyén anyaszentegyház egészének szolgálatában áll. Szüntelenül kész a keresztyén felekezetekkel való ökumenikus párbeszédre, felsőoktatási intézményeikkel a szakmai kapcsolatok ápolására, kész a nem keresztyén világvallásokkal és eszmerendszerekkel folytatott dialógusra, a velük való testvéri közösség gyakorlására. Őrzi, ápolja és tovább gazdagítja a Debreceni Református Kollégium hagyományait, a Kollégiumból kinőtt Debreceni Egyetemmel pedig széleskörű együttműködésre törekszik.

————————-

Jelen dokumentumot a DRHE Szenátusa 2019. május 14-ei ülésén megtárgyalta, és 83/2018−19. számú határozatával elfogadta.
Debrecen, 2019. május 15.

Dr. Kustár Zoltán
rektor

A DRHE Küldetésnyilatkozatát a Tiszántúli Református Egyházkerület képviseletében eljárva, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem fenntartójaként jóváhagyom.
Debrecen, 2019. május 21.

Dr. Fekete Károly
püspök